Egy beszámoló elsőkézből

Csak röviden a megtapasztalásaimról.
Lassan már 2 éve, hogy nyakunkba vettük az életünket a Férjem, a kedves Kislányom és jómagam, s útrakeltünk a nagy ismeretlenbe, Angilába.
Úgy vágtunk bele: jó kaland lesz, amellett, hogy még pénzt is keresünk.
Végül is találtunk is, és kalandban sem szűkölködtünk.
Fél évet töltöttünk kint, és azt mondom, hogy nagyon megérte. Anyagiak terén bizti. Mert bár szinte semmi nem volt a zsebünkben, és csak a szállásunk volt fix a kiérkezésünkkor, pár hét után a férjem talált egy szupi helyet, ahol azt csinálhatta, amit szeret. És amellett, hogy baromi sokat dolgozott, nem bántuk. Kiegyensúlyozottak voltunk.
És az anyagiakon túl, hatalmas dolognak tartom azt, hogy belekóstolhattunk egy idegen kultúrába!
Jó volt az is , hogy még télen is zöld volt a fű. Az ágakon kedves, dagadt galambok ültek. És mivel vidéken tanyáztunk, szuper volt látni, hogy minden ötödik ház udvarában legelészik egy paci! Élveztük a hatalmas könyvtárat,  a lelkes, segitőkész dolgozóival, ingyenes szolgáltatásaival nagy segitség volt számunkra.
Jó volt, mindamellett, hogy pénzügyileg sem okozott gondot, minden vasárnap útrakelni. Bejártunk a környéken sok érdekes helyet.
Szóval nagyon jótt tett, hogy kimozdultunk, kiszellőzött a fejünkből az a sok rossz beidegződés. Például: nem vagy rá képes, jaj, én szerencsétlen! Inkább ezek férkőztek be a helyükre: próbáld csak meg, menni fog!(nemteszedle! a szerk.)
És ha most azt kérdezed magadban, hogyha ilyen jó volt, most mit keresünk itt. Hát akkor csak azt tudom mondani, hogy mindenütt jó, de a legjobb itthon!
A vicces az az egészben, hogy pici darabot ott hagytunk magunkból, igy
aztén néha úgy érezzük: ott is otthon vagyunk :)